Ez egy történet arról, hogy ártatlan döntéseink hogyan teszik ártalmassá a világot.

Az itt látható cukiságok 50%-a háromszög, 50%-a négyzet és 100%-uk egy kicsit szögista. De csak egy kicsit. Sőt, minden háromszög előnyben részesíti a sokféle környezetet:

Csak akkor mozdíthatod el őket, ha boldogtalanok. Amint jól érzik magukat ott, ahol vannak, nem mozdíthatod el őket addig, amíg ismét boldogtalanok nem lesznek. Egyetlen egyszerű szabály szerint élnek:

Ha a szomszédaimnak csak kevesebb mint egyharmada olyan, mint én, akkor el akarok költözni.

Ártalmatlan, ugye? Minden sokszög boldog, ha vegyes környezetben él. Az a kis elfogultság a saját formájukkal kapcsolatban nem lehet olyan nagy hatással a társadalom egészére. Vagy? Nos...

És... a társadalom szuperszegregált lett. Szívás.

Néha egy környék négyzetes lesz és nem a négyzetek hibája, ha a háromszögek nem akarnak velük lógni. Egy háromszöges környék szívesen fogadna be egy négyzetet, de nem tehetnek arról, ha a négyzeteket ez a lehetőség nem hozza lázba.

A következő részben a boldogtalan formák automatikusan átköltöznek random üres helyekre. Egy grafikonon láthatod, hogy idővel milyen mértékben változik a szegregáció.

Hát ezt meg hogy? Ezek a formák jófejek és kedvesek. Mégis, bár egyéni szinten mindenki csak egy kicsit elfogult a saját formájával szemben, a társadalom teljes egésze szétválik.

Az egyének kisfokú előítéletessége is komoly kollektív előítéletességet eredményez.

Az egyenlőség labilis dolog. A legenyhébb előítéletesség is átlendíti a társadalmat a fordulóponton. Oké, de mi történik, ha zéró előítéletességre tanítjuk a formákat? (Ha ma különösen gonosznak érzed magad, akkor kimaxolhatod az előítéletességüket.)

Ha az előítéletességet 33% fölé emeled, sokkal nagyobb lesz a szegregáció. Mi történne, ha a küszöbérték 50% lenne? Első pillantásra teljesen ésszerűnek tűnik, ha egy forma nem szeretne egy kisebbség része lenni...

Miért nem állítjuk át az összes forma előítéletességét nullára? Minden megoldódna. Biztos működik. Muha. Nem. A valóságban a világot nem lehet mindennap újraindítani a lakók random újratelepítésével.

Látod, hogy mi nem történik? Nincs változás. Nincs visszaköltözés. Egy olyan világban, ahol az előítéletesség valaha is létezett, előítélet nélkülinek lenni nem elég! Aktív beavatkozásra van szükség. Mi lenne, ha a formák csak egy egészen kicsit több változatosságot szeretnének?

Azta. Bár minden háromszög kiegyezne azzal, ha a szomszédai 90%-a olyan lenne, mint ő, mégis összekeverednek. Lássuk ugyanezt nagyobb léptékben úgy, hogy minden forma előítéletességén változtatunk.

Minden csak azon múlik, hogy meg tudjuk-e változtatni az ideális világról alkotott képünket. Formabarátaim! Jusson eszetekbe, hogy ez nem a háromszögek és a négyzetek közötti harcról szól, hanem arról, hogy milyen világot akarunk. Arról, hogy nem nyugszunk meg addig, amíg a világ olyan nem lesz, mint amilyennek látni szeretnénk.

VIDD MINDET A B A R Á T S Á G O S DOBOZBA!
(Tipp: ne tedd át őket azonnal, tartsd együtt a párokat!)

Először magányos harcosnak fogod érezni magad... de ha összedolgozunk, akkor lépésről lépésre haladva sikerülni fog.

1. Enyhe egyéni előítéletesség → Súlyos kollektív előítéletesség
Amikor valaki azt mondja, hogy egy kultúra szögista, akkor nem azt mondja, hogy az abban élő egyének szögisták. Ne vedd személyes támadásnak.

2. A múlt a jelenben kísért.
A terítő nem lesz tiszta attól, hogy soha többé nem eszed le. Az egyenlőség megteremtése olyan, mint a tisztaság megőrzése: sok vele a munka, ami sohasem ér véget.

3. Követeld a környezeted sokszínűségét!
Ha apró előítéletek okozták azt a káoszt, amiben vagyunk, akkor apró anti-előítéletekkel tehetünk rendet. Nézz körül. Nézd meg a barátaidat, a kollégáidat, a konferenciát, ahol épp vagy. Ha körülötted mindenki háromszög, akkor az életedből hiányozik pár szuper négyzet – ez mindenki számára igazságtalan és mindenki csak veszít vele. Nyújts kezet a közvetlen környezeteden túliaknak!